Az irodában sajnos könnyedén megbetegedhetünk

Sokan kinevetnek engem, sőt néha egyenesen hipochondernek tartanak, mikor arról beszélek, hogy az irodai munkakörnyezet, milyen könnyedén elősegíti azt, hogy a betegségeket átadják egymásnak a dolgozók.

Pedig, ha jobban belegondolunk, ennek bőven van alapja. Már eleve az is veszélyes tud lenni, hogy annyi ember egy légtérben tölt el sok-sok órát. Elég, ha csak egy valaki beteg onnan, és a többi már jó eséllyel meg is fog fertőződni.

De beszélhetek még a különféle irodai eszközökről is, melyek sokszor gazdát cserélnek. Tudom, hogy miről beszélek, hiszen én is irodában dolgozom. Az én tollamat már például mindenki használta a munkahelyemen.

Persze lehet védekezni ez ellen, például ha rendszeresen fertőtlenítem a kezemet, de úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben teljes biztonságban nem lehetünk az irodánkban.

Ez a véleményem azonban némileg megváltozott, mióta megismertem a prevenciopatika.hu internetes gyógyszertárat, ahonnan rengeteg termék segíthet nekünk abban, hogy még egy ilyen környezetben is védve legyünk a betegségekkel szemben.

Egészen konkrétan a weblapjukon megtalálható vírusvédelem kategóriájában található árucikkekre gondolok, ahonnan rögtön több mindent is megrendeltem.

Eddig is használtam kézfertőtlenítőt, de rá kellett döbbenjek, hogy az itt kínált fertőtlenítők magasabb minőséget képviselnek, annak ellenére, hogy egyáltalán nem is drágák. Egy ötszáz milliliteres kiszerelésű változatot rendeltem meg, mely könnyedén elbánik a baktériumokkal, vírusokkal és a különféle gombákkal is, annak ellenére, hogy kíméli a kezünket. Fontos, hogy a zsírokat nem távolítja el a bőrünkről, így azoknak a jótékony hatásait nem kell nélkülöznünk.

Szájmaszkot is vásároltam innen, mert ezeknek a termékeknek az esetében is igen magas minőséget fedeztem fel a prevenciopatika.hu esetében. Találtam is egy terméket, ami igaz, hogy egyszer használatos, viszont ötven darab található benne egy csomagban, így jó sokáig ki fog tartani. Ez a szájmaszk összesen három réteggel rendelkezik, hogy egészen biztos legyen a védelmünk. Ez nem csak a baktériumok ellen véd, de a portól, a piszoktól és más kellemetlen szennyeződésektől is. A weboldalon megtalálhatjuk a használati javaslatokat is ehhez a termékhez, amit ha elolvasunk, egészen biztos, hogy azt megfelelően fogjuk használni.

A prevenciopatika.hu kiváló immunerősítőket is kínál a látogatói számára, melyekre szintén nem mondhattam nemet. Találtam egy nagyon különleges készítményt, ami macagumóból készült. Ezt a növényt már a perui őslakosok is ismerték és használták. Többek között abban segít, hogy a szellemi és fizikai állóképességünket javítsa, sok másik jótékony hatás mellett.

Külön meglepetésként ért az, hogy a szállításnak a díját teljesen elengedték nekem, mert a rendelésem el ért egy meghatározott összeget. A termékek annyira beváltak a számomra, hogy rövidesen regisztráltam is a patika webshopjára, mert így a jövőben sokkal egyszerűbben rendelhetek majd magamnak innen a továbbiakban. Egészen biztos, hogy rendszeres felhasználója leszek az oldaluknak.