Napelem rendszer támogatást vett igénybe az ismerősöm

Megvan az előnye annak, ha sok ismerőse van az embernek, mert innen-onnan lehet hallani érdekes dolgokat, amikből információkat lehet gyűjteni és akár még tanulni is. Én legalábbis ezért is szeretem, hogy viszonylag sok embert ismerek, különböző helyekről.

Így tudtam meg, hogy egy régi ismerősömnek saját cége van, egy elég nagy irodával, ami már évek óta működik, és egyre csak növekszik a vállalkozása. A cég alapvetően a környezettudatosság jegyében működik, tehát odafigyelnek mindenre, amire csak lehet: szelektíven gyűjtik a szemetet, újrahasznosított papírokat használnak és ha csomagot küldenek, akkor azokat is újrahasznosítható csomagolásban teszik.

A legújabb projekt például egy napelemes rendszer telepítése. Amihez még támogatást is lehet igényelni.

Ez a napelem rendszer támogatás, ami felkeltette a figyelmét, egy olyan lehetőség, ami közép-magyarországi vállalkozásoknak szól, és a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a középmagyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” néven lehet megtalálni. De van még egy pályázat, ami az ezen a területen kívülre eső vállalkozásoknak nyújthat segítséget. Előbbi a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív program, míg utóbbi pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretein belül érhető el.

Szóval visszatérve a közép-magyarországi régióban elérhető támogatásra: ez a napelem rendszer támogatás két részből tevődik össze: az egyik egy kedvezményes hitel, a másik pedig egy vissza nem térítendő támogatás. A kettő együttese adja a támogatást.

Mindkét esetben igen magas összegekről van szó: a hitel keretein belül igényelhető legkisebb összeg másfél millió forint, míg a legnagyobb tétel ötven millió forint lehet. Ugyanezek az összegek vonatkoznak a vissza nem térítendő támogatásra is. Persze a két összeg között elég nagy különbség van, így bőven van lehetőség a mozgásra és a számolgatásra is. Ha lenne vállalkozásom, egészen biztos, hogy megpályáznám ezt a lehetőséget.

Mivel kíváncsiságom határtalan, így egy kicsit utána is néztem a dolgoknak és rátaláltam napelempalyazatok.hu weboldalára, ahol sok hasznos információt megtudtam. Többek között például azt is, hogy napelem rendszer támogatás nem csak vállalkozások számára van, hanem magánszemélyeknek is rendelkezésére állnak bizonyos lehetőségek, egy kedvező – 0%-os THM és kamatú – hitel képében, ami nem csak napelemekre használhat fel, hanem bármilyen energetikai korszerűsítésre is.

Számomra nagyon szimpatikus, hogy meg van a szándék és az eszköz is ahhoz, hogy támogassák a háztartásokat is.